Mediációval a kapcsolatainkért

Merjen segítséget kérni!

Menü
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Válási mediácó

Gyors és békés egyezség, válási mediációval, lelkileg nehezen megélhető válóperes viták nélkül, évekig tartó, kimerítő pereskedések helyett, hónapok alatt.

A válási mediáció azoknak a pároknak szól, akik szerint a házasság menthetetlen, mégis keresik a jövőbeni együttműködést, mert közös gyereket nevelnek, közös a vállalkozásuk vagy mert úgy érzik, barátok maradnának.

Minél előbb jelentkeznek a párok a mediátornál, annál nagyobb az esély a teljeskörű megegyezésre.

Fontos, hogy csak saját maguk döntéseire hagyatkozzanak (ne engedjék befolyásolni magukat barátok, szülők, ügyvédek által):

  • a mediációs eljárásban a párok választ kapnak a miértekre, mindkét fél mérlegelni tudja, egymástól függetlenül, saját helyzetét, felelősségét, viszonyát a szétválasztásra váró házasság iránt;
  • a felek mentséget kereshetnek és kaphatnak önmaguk és a másik fél gyengeségeire, időt nyernek, erőt és támogatást kapnak a krízishelyzet feldolgozásához;
  • a gyermekkel kapcsolatos elhelyezési és kapcsolattartási kérdésekben nem az erősebb győz, hanem a gyermek érdeke; minden esetben a gyermek biztonságos jövője áll a középpontban;
  • a folyamat rövidebbé és elviselhetőbbé teszi a válás utáni gyász, a válás utáni krízisélmények feldolgozását;
  • felgyorsítja a válást követő új élet kialakítását, segít az új életkörülmények és szabályok előkészítésében, kialakításában;
  • a mediációban részt vevő felek önmaguk irányítják a sorsukat, az életüket, nem bízzák harmadik személyre, nem bízzák szülők, barátok felületes ítélkezésére a jövőjüket;
  • a felek minden helyzetet diszkréten, bizalmasan kezelhetnek, a nyilvánosság teljes kizárásával;
  • a felek elkerülhetik a további feszültségekkel teli hónapokat, éveket, a bizonytalan kimenetelű jogi eljárásokat;
  • a mediátor sokoldalú, szakmai felkészültsége teljes körű segítséget nyújt a problémák professzionális megoldásához.

A válási mediáció menete (csak abban az esetben működik, ha a felek közös akaratból, önkéntesen vesznek részt benne, megbízzák a mediátort, aki jelzi, hogy elfogadja-e a felek felkérését, majd tisztázzák az esetleges összeférhetetlenségeket):

  • egyéni beszélgetés kezdődik, mindkét féllel külön-külön, hogy tisztázzák a konfliktust;
  • meghatározzák a mediáció témáját;
  • megkeresik a krízis okait, feltárják, hogy mi lehet a kommunikáció hiányának az oka (kiüresedett kapcsolat, generációs különbségek, emberi tényezők, családi minta, a feljődés eltérő üteme, külső kapcsolatok megjelenése);
  • az egyéni beszélgetések időtartama, a probléma mélységétől függően 3-4 alkalom, alkalmanként 2 óra;
  • az ezt követő mediációs ülésen (5-6 óra) feltárják a kapcsolat értékeit, kidolgozzák az együttműködési stratégiákat, egyeztetnek, előkészítik, később pedig elkészítik a mediációs szerződést.

A válás és a gyermek:

  • a mediátor segítségével könnyebben felkészülhetnek a párok arra, hogy hogyan mondják el gyermekeiknek az ő életükre is kiható döntéseinket;
  • megelőzhető, hogy a gyermek ’postássá’ váljon a két szülő között;
  • a gyermek nagy eséllyel kimarad a játszmákból, és nem lesz azok vesztese;
  • a gyermek a lehető legkevésbé sérül, a szakképzett mediátor útmutatásainak segítségével.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!